Drábik Jánossal a magyarságért: csatlakozz a pertársasághoz!

Az ÉRTÜNK ÉRTETEK – a hiteles párt első szövetségese az Országos Trianon Társaság elnöke, dr. Drábik János, aki egyben pártunk külhoni és szórványmagyarságot érintő politikájának képviseletét is ellátja.

Egyben első nyílt szövetségesei vagyunk azon törekvésének, hogy minimum egy millió főt számláló Európai Unión belüli pertársaságot hozzon létre, mellyel nemzetközi bíróságok, jogi fórumok elé citálja a trianoni békediktátumot, még annak 100. évfordulója előtt, hogy a nemzetközi szokásjog szerinti „beletörődés”vélelme ne állhasson elő.

Valljuk, hogy az elvesztett területek hazatéréséhez az anyaországot kell rendbe tennünk gazdaságilag, felemelni tudatilag. Ez kell ahhoz, hogy az elcsatolt területeken élők, mára súlyos többségben lévő egyéb nemzetiségek is csatlakozni kívánjanak.

De, a pertársasággal mindenképp el kívánjuk érni, hogy a nemzetközi közbeszéd része legyen az a példa nélküli igazságtalanság, amit velünk, magyarokkal tettek a világháborúk lezárásakor, és amelynek következményeitől szenvedünk a mai napig akár mi itt az anyaországban, de különösen a külhoni területeken máig üldöztetésben élő és az asszimilációs nyomás alatt egyre fogyó honfitársaink. Ez lehet az egyetlen valódi esély arra, hogy számukra élhető körülményeket harcoljunk ki, hogy maradjanak szülőföldjükön, magyarnak maradjanak, sokasodjanak.

Mert nem adhatjuk fel a reményt, és a történelem kereke még fordulhat úgy, hogy az egykori területeink hazatérjenek. Ehhez elengedhetetlen, hogy számosan éljenek még ott magyarok.

A pertársasághoz csatlakozás egyetlen feltétele, hogy az Európai Unió valamely tagországának állampolgára legyen a jelentkező. Keresse gyűjtőembereinket lakóhelye környékén az alábbi táblázatban megadott elérhetőségeken! (A táblázat heti rendszerességgel frissül az újonnan jelentkező aktivistákkal!)

Térsége-mail cím
Balatonfűzfőcsopjak.tamas@gmail.com
Bátakiralybeus@gmail.com
Budapestapathy.istvan@gmail.com
Budapestbeky.jozsef@gmail.com
Budapest - Kelenföld, Albertfalvao.zoltan@gmail.com
Budapesttokar52@gmail.com
Csornamsz.gyor@gmail.com
Dunaföldvárbacska76@gmail.com
Dunaújvároskiralybeus@gmail.com
Encspisti25@freemail.hu
Ercsimolnar.sandor.slc@gmail.com
Karcagborosistvan83@gmail.com
Komáromdrvargaj@citromail.hu
Miskolcbarathroland27@gmail.com
Nyergesújfaluattilaking@gmail.com
Pécsattilatoth71@yahoo.co.uk
Perkátakiralybeus@gmail.com
Recsktao645@gmail.com
Szolnokmadarasz.s@freemail.hu
Váchartyáneva.babucs@gmail.com

Amennyiben nem csak csatlakozna, hanem aktivistaként további tagok toborzását is vállalja, akkor várjuk jelentkezését az alábbi e-mail címen:

pertarsasag@ertunkertetek.hu

 

A csatlakozási dokumentum letöltehető ITT, kérjük eljuttatni gyűjtőembereinkhez, vagy az alábbi postacímre: ÉRTÜNK ÉRTETEK, 2117 Isaszeg Postafiók 4.

Letöltehető szórólapunk!

 

Mert vagyunk még egymillióan magyarok!

Bertha Szilvia