Amilyen ma az oktatás, olyan lesz az ország jövője…

Miért nem szeretnek, és miért szeretnek a diákok középiskolába járni?
A diáknak az iskola a munkahelye. Ezt hallja, és így is van. Ráadásul napi hét-nyolc órát tartózkodik benn, köszönhetően a tanrendet, az oktatást irányító”szakember”gárdának.

Szeretném megvalósítani azt az álmomat (mertem nagyot álmodni!), melyben a diákok óraszámát, tananyagát elrendelők ülnek be egy hónapra (talán kibírják ezt a négy hetet) a padba, és élik gyermekeink napjait. Hiába tiltakoznak a pedagógusok évek óta, hogy ez így nagyon nincsen jól, hogy elvész a lényeg: a gyerekkor, a kamaszkor a feleslegesen nagy terhek alatt, változás nem történik, illetve ha mégis, rossz irányba. A PISA – felmérések lehangoló eredményein lehet borongani, de ez az eredmény a tanárokat nem lepi meg. Ezt lehet tudni előre, és azt is, hogy van még lejjebb. Ha ez a cél, akkor már nem is vagyunk messze.
A diák benn ül napi szinten legalább hat elméleti órán. A negyedik után már mindegy, nem tud figyelni, befogadni. Van egy testnevelés is, sokszor terem nélkül, mert arra nem telik! És még sok mindenre nem: festésre, ablakcserére, egyáltalán egy barátságos, szép környezet kialakítására. Természetesen átlagos iskoláról beszélek, mert a többség ezekkel a gondokkal küzd. A tárgyi feltételek hiánya sincs meg, és napi szinten ezt elviselni fárasztó. Télen sok iskolában olyan hideg van, hogy kabátban ülnek a gyerekek, a tanárok is kabátban tanítanak. Így legyen jó a közérzete bárkinek is! Délután fél három- fél négy, mire kiszabadul. Kedve már semmihez nincsen, örül, ha hazaér. Aztán, ha elég lelkes, folytathatja a reggel nyolckor elkezdett munkát, készülhet öt-hat elméleti órára. Összeadva a munkájával eltöltött időt, minimum tíz óra. Ehhez nem kell semmit mondani, beszédes ez önmagában is. Sokuk szeretne még szakkörökbe menni, sportolni, de nincs hozzá erejük, idejük. Középiskolában szakkör, tömegsport sincs, mert a hetedik, nyolcadik óra után már nem marad ott senki. A tanulási nehézséggel küzdőket fejlesztőpedagógus segíti, de belőlük is hiány van, így sok helyen ez sincsen megoldva.
A kamaszok szeretnek közösségben lenni, és bevallásuk szerint ez a legjobb az iskolában. Egy jó pedagógus igazi csapatot tud formálni belőlük. Sajnos a kirándulások, a kulturális programok sok pénzbe kerülnek, amit nem mindenki tud megfizetni. Pedig ezek a programok többet érnek a tanítási óráknál, hiszen ezekre mindenki emlékezni fog egész életében.
Végül kérdéssel zárok: hatékony-e az a munkahely, ahová a dolgozók egymás társasága miatt járnak?

Kiss Anikó
Oktatási szakcsoport-vezető